Kosztolányi Logodi utcája felé

az Attila u felé baktatva, a Mikó utcán, nyárvégi napsütésben, őszies szinekben, fényekben pompáztak a fák. Kosztolányira gondoltam , az ő fáira, a Logodi utcát sejve az út végében- és közben arra, hogy  mintha nekem  is integetnének túlnan, talán ugyanazok a fák, régi-új leveleikkel......Mert tavasszal mindig kihajtanak, hogy aztán Ősszel újra lehulljanak,de addig -Koszolányi megírta- milyen csodás szinekkel pompáznak. Én meg megpróbáltam fotón visszaadni:

"A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem."

           (Kosztolányi Dezső)